2017. már 08.

Mikor felébredtem, nyár volt - Nőversek Finnországból (Napkút, 2008)

írta: Iner87
Mikor felébredtem, nyár volt - Nőversek Finnországból (Napkút, 2008)

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon szeretem a verseket. Nem szoktam minden nap olvasni, de sokszor jobban esik a lelkemnek, mint egy novella vagy regény. Különösen a finn verseket szeretem.

Van egy 1973-ban kiadott antológiám, amely 16-20. századi költők verseit tartalmazza. Ha borús hangulatban vagyok, előveszem és egyből jobb kedvem lesz. Mitől olyan különlegesek ezek a versek? A legtöbb a természet vagy a finn táj dicséretéről szól, az egyszerű, hétköznapi életet jeleníti meg és ettől olyan harmonikusak, kedvesek. Nincsen bennük nagy érzelmi hullámzás, kesergés a sors, a történelem vagy a viszonzatlan szerelem miatt. Határozottan nyugodtabb hangvételűek a legtöbb magyar költeményhez képest.

Amikor először a kezembe került a most bemutatásra kerülő könyv, nagyon izgatott és kíváncsi lettem: milyenek a mai, modern finn versek? Miről szólnak?

A kötet négy, ma élő és népszerű költőnő, név szerint: Marjo Isopahkala, Saila Susiluoto, Mari Velin és Merja Virolainen verseiből nyújt válogatást. Ezek már koránt sem olyan kiegyensúlyozottak, mint az antológiában lévő társaik: borúsabb hangulatúak, a nagyvárosi, a társadalmi és a női élet problémái jelennek meg a művekben. Nincs bennük ritmus vagy rím, szabadvers formában íródtak. Mondanivalójukat sokszor nyers formában fejezik ki, mégis: valami különös hangulat árad belőlük. Szomorkás, elgondolkodtató, lelkileg mégsem húz le: ahogy olvassuk a verseket, egyiket a másik után, előbukkan az irónia, a humor és a remény: nincs kimondva, de a sorok között tapinthatóan jelen van.

Nehéz egy költőt szavakkal bemutatni, inkább szóljanak helyettük a művek: mindegyiktől egy-egy jellegzetes verset idézek nektek.

Marjo Isopahkala:

azt mondják a mentősök

azt mondják a sürgősségin

azt mondja a pszichiáter

azt mondja a másik pszichiáter

azt mondja a terapeuta

azt mondja a pszichológus

azt mondja a szociális munkás

azt mondja az exbarátom

azt mondja a srác, aki szeretne a barátom lenni

azt mondja a srác, aki nem szeretne a barátom lenni

azt mondja a mesebeli herceg

azt mondja minden barátom

azt mondják a barátok barátai is

azt mondják a költők

azt mondják a zenészek

azt mondják a mixerek

azt mondják az emberek az utcán

és a nővérem is naponta telefonál

külföldről, hogy elmondja:

 

Hagyd már ott végre a pokolba azt a seggfejet.

nem veszed észre, te lány, hogy csak

kihasznál téged, az empátiádat és a

folytonos megértésedet.

ha vele maradsz, saját

szarába húz le téged is és

előbb vagy utóbb,

így vagy úgy, meg

fog ölni téged.

 

de én azt mondom mindenkinek:

 

Ti nem tudjátok,

milyen kis cuki tud lenni,

amikor átadja a legnagyobb húsvéti tojást,

amit valaha kaptam.

(14-15. old.)

 

Saila Susiluoto:

Öt mese Espoo kertváros sorházairól

2.

A gyerekek kiabálnak, a gumicsizmák mindig szanaszét hevernek. Arcba csapnak a kesztyűk, tejes szájú gyerekek kapaszkodnak a ruhaszegélyekbe, a szegélyek véreznek. Az évezredes rítust a falakra vésték, hieroglif gólyák: Abortuszok. Vetélések. A megszületettek. A betegek. Akárhány vendégkönyv sem elég többé, se fal, se ház, a nő az égre, a földre írja, de szavaknak nem marad nyoma, mert a földet tavasszal bevetik, a férfi ősszel meszet szór a fűre. Senki nem akar rosszat, de nagyon jót sem. Virágoznak a liliomok, virágoznak a gyerekek, virágzik a szeretet és a hazugság. (33. old.)

 

Mari Velin:

Az élet kicsi, kimért boldogságot ad.

Az évek gyűlnek, a szenvedély öregszik.

Egyre közelebb a földhöz,

egyre görbébben ébredni,

emlékekkel egyre terhesebben.

 

Fűzfák, feketén, mint a szív gyökerei

a tisztuló ködben.

(62. old.)

 

Merja Virolainen: 

Unalmas délutánon

         áthimbálózik az ősz az asztal felett,

                                                  az asztal ősze:

az inggallérban észrevétlenül ottfeledett

ujjak, érzem, hogy

hűl a levegő,

       hűvös, mint a kamarazene,

              azon a kánikulai napon,

mikor a park füve porrá égett

s te mellettem ültél a kottával

                                     legyezve.

Halántékommal simogatom a levegőt:

                 az ablakon túl hulló levelek,

            fénykönnyű hangjegyek,

nem maradt belőled más,

         csak a szoba, ahol jártál

(85. old.)

Jó olvasást kívánok!

Szólj hozzá