Love books

Olvasni jó!

2017. máj 20.

Nora Roberts: Bűbájosok (Harlequin, 2002)

írta: Iner87
Nora Roberts: Bűbájosok (Harlequin, 2002)

Nora Roberts (J.D. Robb) amerikai írónő, elsősorban romantikus regényeiről ismert, de krimiket is ír. Nagyon népszerű, könyvei több millió példányban kelnek el. 

A most bemutatásra kerülő mű két részből áll, az elsőben Morgana, a másodikban unokatestvére, Sebastian szerelmi életét ismerhetjük meg. Mind a két szereplőről tudni kell, hogy mágikus képességeik vannak, tehát igazi boszorkányok. Morgana a mágiában jártas, Sebastian pedig képes a jövőbe látni. Ennél többet nem tudok mondani, mert csak a könyv harmadán küzdöttem át magam, végül feladtam a harcot. Amikor bementem a helyi fiókkönyvtárba és szétnéztem a könyvek között, szándékosan vettem le a polcról ezt a könyvet. Az ilyen és ehhez hasonlók nem az én ...

Tovább Szólj hozzá

2017. máj 03.

Elisabeth Haich: Beavatás (Édesvíz, 2011)

írta: Iner87
Elisabeth Haich: Beavatás (Édesvíz, 2011)

Elisabeth Haich 1897-ben Budapesten született és 1994-ben Zürich-ben halt meg. Selvarajan Yesudian-nal 1941-ben megalapították Budapesten Európa első jógaiskoláját. 1948-ban a kommunista üldözés elől Svájcba menekültek.

Beavatás című műve két részből áll. Első fele önéletrajzi regény, az írónő gyerekkorába és fiatalkori élményeibe, gondolkodásába pillanthatunk bele.  Második része visszaemlékezés egyik előző életére, amikor az ókori Egyiptomban, akkor a fáraó leányaként, részesült a beavatásban. Megtudhatjuk, hogyan, miként készültek a beavatásra, mi is volt az tulajdonképpen. Előző bejegyzésemben írtam, manapság nehéz ezotériáról beszélni, hiszen a szó elvesztette eredeti jelentését, ezért használjuk innentől ...

Tovább Szólj hozzá

2017. már 08.

Mikor felébredtem, nyár volt - Nőversek Finnországból (Napkút, 2008)

írta: Iner87
Mikor felébredtem, nyár volt - Nőversek Finnországból (Napkút, 2008)

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon szeretem a verseket. Nem szoktam minden nap olvasni, de sokszor jobban esik a lelkemnek, mint egy novella vagy regény. Különösen a finn verseket szeretem.

Van egy 1973-ban kiadott antológiám, amely 16-20. századi költők verseit tartalmazza. Ha borús hangulatban vagyok, előveszem és egyből jobb kedvem lesz. Mitől olyan különlegesek ezek a versek? A legtöbb a természet vagy a finn táj dicséretéről szól, az egyszerű, hétköznapi életet jeleníti meg és ettől olyan harmonikusak, kedvesek. Nincsen bennük nagy érzelmi hullámzás, kesergés a sors, a történelem vagy a viszonzatlan szerelem miatt. Határozottan nyugodtabb hangvételűek a legtöbb magyar költeményhez képest.

Amikor először a kezembe ...

Tovább Szólj hozzá

2017. feb 21.

Kurt Tepperwein: A bölcsesség gyöngyszemei (M-érték, 2012)

írta: Iner87
Kurt Tepperwein: A bölcsesség gyöngyszemei (M-érték, 2012)

Kurt Tepperwein német író, természetgyógyász. Különböző témákban ír: életvezetési és – szemléleti tanácsok, egészség, ezotéria. Coelho kapcsán már jeleztem, hogy egyszer bővebben is ki fogom fejteni, mit gondolok az ezotériáról. Ezt most teszem meg. Tudnotok kell, hogy kb. 10 éve foglalkozok asztrológiával és ez idő alatt jó néhány „ezoterikus” irányzatban is elmerültem. Kritikámat ennek fényében olvassátok.

Az ezotéria kifejezés görög eredetű, azt jelenti: belső. Szemben áll vele az exotéria, mely jelentése: külső. De mire utal az a bizonyos belső? Tudásra, lélekre, titokra? Az ezotériát szeretik a titokzatosság köntösébe öltöztetni, holott manapság minden, amit ezoterikus néven adnak el, az már exoterikus.

...

Tovább Szólj hozzá

2017. feb 13.

Jane Austen: A klastrom titka (Cartaphilus, 2011)

írta: Iner87
Jane Austen: A klastrom titka (Cartaphilus, 2011)

Nagyon szeretem Jane Austen regényeit: ezt előző bejegyzésemben már írtam. Akkor azt is elmondtam, hogy az a stílus, könnyedség, finomság és választékos megfogalmazás, ahogyan ő papírra vetette gondolatait, igazán művészi: lélekemelő őt olvasni. Ez a regénye azonban a „nem szeretem, nem tetszik” kategóriába tartozik. Mégis beszélnünk kell róla. Miért? Azért, mert ez volt az írónő első, befejezett regénye.

A sors fintora miatt azonban csak a halála után jelent meg nyomtatásban. A korszakban nagyon divatosak voltak az úgynevezett ’gótikus regények’: ezek félelmetes helyszíneken játszódó kísértet, vámpír – vagy rémtörténetek voltak. Austen ebben az írásában ezeket a műveket kívánja kifigurázni, tehát az egy paródia. ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jan 18.

Jane Austen: Meggyőző érvek (Ulpius-ház, 2010)

írta: Iner87
Jane Austen: Meggyőző érvek (Ulpius-ház, 2010)

Charlie Lovett műve után kedvet kaptam Jane Austent olvasni. Most a legkedvesebb Austen regényemet hoztam el nektek, ez pedig a Meggyőző érvek. A könyvből készült film a magyar fordításban a Tartózkodó érzelem címet kapta – véleményem szerint mind a kettő illik a regényhez. Mielőtt röviden ismertetném a történetet, néhány szó a szerzőről.

Jane Austen angol regényírónő, leghíresebb könyve a számtalan feldolgozást megért Büszkeség és balítélet . Ezen és a bemutatásra kerülőn kívül még négy regényt írt: Értelem és érzelem, Emma, Mansfield park, A klastrom titka. Regényeinek főszereplői fiatal, művelt, intelligens nők, akik sokszor kénytelenek környezetük ostobaságait és balgaságait elviselni. Határozottak, erényesek ...

Tovább Szólj hozzá

2017. jan 10.

Charlie Lovett: Első benyomások (Európa, 2016)

írta: Iner87
Charlie Lovett: Első benyomások (Európa, 2016)

Boldog új évet kívánok minden kedves Olvasónak! :)

Egy olyan könyvet hoztam nektek, aminek a megjelenésére nagyon sokat kellett várni. Még a nyáron olvastam egy interjút a szerzővel az Alexandra újságjában és mivel szeretem Jane Austen regényeit, ez a könyv pedig róla szól, úgy gondoltam, meg kell vennem. Először szeptember végén volt várható a megjelenés, végül csak 2016 decemberében látott napvilágot. Mielőtt bemutatnám röviden a cselekményt, és benyomásaimat a könyvről, néhány szó a szerzőről.

Charlie Lovett amerikai író, 1962-ben született. 1984-ben antikváriumot nyitott, ehhez a dátumhoz köthető könyvgyűjtői időszakának és Lewis Carroll behatóbb tanulmányozásának kezdete. Bár a könyvbiznisszel a ’90-es évek ...

Tovább Szólj hozzá

2016. dec 23.

Charles Dickens: Karácsonyi ének (Libri, 2016)

írta: Iner87
Charles Dickens: Karácsonyi ének (Libri, 2016)

Egy igazi, klasszikus karácsonyi mesét hoztam nektek, melyet számtalanszor feldolgoztak már, legutóbb 2009-ben. Azok számára azonban, akik nem ismernék, röviden bemutatnám a szerzőt és a történetet.

Charles Dickens XIX. században élt angol író volt, olyan ismert és nagysikerű könyvek szerzője, mint a David Copperfield, a Twist Olivér vagy a most bemutatásra kerülő Karácsonyi ének.

1843 decemberében jelent meg Dickens kísértethistóriája, melynek főszereplője Ebenezer Scrooge. Uzsorás, aki tiszta szívből utálja a karácsonyt és az embereket. Magába zárkózó, mogorva, zsugori öregember, aki magától is sajnál minden jót és kényelmet, nemhogy a beosztottjától, Bob Cratchit-tól, aki egész nap hidegben kénytelen dolgozni és olyan ...

Tovább Szólj hozzá

2016. dec 16.

J.K.Rowling: Harry Potter (1-7. kötetek, Animus Kiadó)

írta: Iner87
J.K.Rowling: Harry Potter (1-7. kötetek, Animus Kiadó)

Az elmúlt három hétben rám tört a nosztalgia és újra elolvastam Rowling hét kötetes Potter históriáját. Egy korábbi bejegyzésemben már említettem, ez volt tinikorom meghatározó regényfolyama, éppen ezért rendkívül elfogult vagyok vele kapcsolatban. Tudom, sokan ismerik a történetet, de azok számára, akiknek mégis ismeretlen lenne, röviden bemutatnám.

J.K. Rowling brit írónő, írói karrierje tündérmesébe illő. Húsz kiadó utasította vissza a Harry Potter első részének kéziratát, míg végül a Bloomsbury Children's Books 1997-ben publikálta. A könyv rendkívül népszerű lett, 1998-ban megjelent Amerikában is, 2000-ben pedig a Warner Bros. megvette a filmjogokat is. A további kötetek kb. kétévenként jelentek meg, az utolsó ...

Tovább Szólj hozzá